1.rész " Ne az érzelmeid vezessenek, hanem az álmaid! "

Sziasztok. Itt az új rész, és ahogy láttam a  prológus nem igazán hatott meg titeket.. Hát remélem, ez valamivel jobban fog tetszeni mint a Prológus . Ha tetszik pipáljatok, komizzatok és iratkozzatok fel :)
Puszii
Jó olvasást

--

A napok úgy teltek, hogy észre sem vettem. Ennek az oka, biztos az, hogy csak a tánccal foglalkoztam, semmi mással. Minden nap 6 óra suli, 2 óra alvás, 16 óra tánc. Igen, tudom, hogy túlzásba viszem, de mindennél jobban akarom a verseny megnyerését.  Londonba menni, a tánc tanárommal óriási dolog, főleg úgy, hogy végre meg ismerhetem a fiát, akiről annyit áradozik. Biztosan remek srác :) .

Az utolsó előtti napon, végre össze állt a koreográfia, amit Miss Edwards segített összerakni. Nagy köszönet neki . Ma 5 órát szántunk a táncra, mivel ki kellett pihennem magam, és össze készíteni a dolgaimat a fellépésre. 

- Tanárnő, ugye el jön a bemutatóra? - kérdeztem, mikor már a gyakorlós cuccaimat összepakoltam, és a vállamon lógott a táskám. Miss Edwards is indulni készült, így együtt mentünk haza.

- Persze. Ki nem hagynám! - mosolygott biztatóan - Ha gondolod, együtt mehetünk. Legalább kapsz biztató szavakat a fellépés előtt.

- Jajj az nagyon, de nagyon jó lenne. - kezdtem örömömben visítozni, és ugrándozni. Mostanában ez mániám lett. De nem bántam, legalább ki mutatom a belső énemet. A belső énem pedig azt mondja, hogy kövessem az álmaimat, és az érzelmeimet egyszerre. Az álmom az, hogy táncos karrierre tegyek szert. Az érzelmeim, pedig nem mondanak semmit. Talán annyit, hogy fáj a gondolat, hogy a szüleim semmibe vesznek.

Otthon egyből le támadtam az ágyamat, és hívni kezdtem az anyukámat. De nem sok sikerrel. 10 másodpercig beszéltünk, és az alatt is bocsánatot kért, mert nem tud most beszélni velem. Úgy ahogy az elmúlt hónapban egyszer sem, tudott velem beszélni. Ez nagyon fáj... Jobban mint bármi más. Nem tudok számítani a szüleimre, se barátra... Egyedül Miss Edwards az akivel beszélhetek. Talán lassan őt nevezném az anyámnak, az igazi helyett.

10 óra alvás után, frissen keltem. Igaz hajnali három óra volt, de ez nekem pont jó ahoz , hogy frissen és felkészülten induljak a versenyre. Így első utam a fürdőszobába vezetett, ahol meg meg engedtem a fürdővizet, és tele nyomtam tusfürdővel. Következő utam, a ruhás szekrényemhez vezetett, és ki vettem egy kényelmes ruhát, ami alatt cica nadrágot, és egy nagy pólót, amin egy Fall Out Boy felirat volt.

Fürdés után, elkezdtem a táncomat gyakorolni, ami szerintem Per-Fect-ül megy. Próbáltam elképzelni, hogy mekkora tömeg lesz, és hogy mi lesz ha elrontom a táncot. A közönség kérdést, úgy fogtam fel, hogy minél nagyobb a tömeg annál jobb. Nekem ők adnak erőt, ahoz, hogy  jól táncoljak. Ha viszont elrontom, akkor improvizálnom kell. Remélem, hogy arra nem lesz szükség.

A kocsiban azt a zenét hallgattam, amire táncolni fogok, mert az általában segít a koreográfia, működésében.A fejemben az a mondat volt, amit álmomban hallottam. " Ne az érzelmeid vezessenek, hanem az álmaid! " Nem tudom miért, de azt hiszem, hogy ezt a mondatot észben tartom.

Aggódtam amiért még Miss Edwards-ot nem láttam. Nem lenne jó, ha nem jönne el. Az öltöző tele volt a többi táncossal, akik ahogy láttam nagyon jó kedvnek örvendtek. Én viszont magamba roskadva hallgattam két lány beszélgetését.

- Nézd már szegény lányt. Szomorúnak tűnik. Nem kéne oda menni hozzá?

- De! Menjünk oda, és nyaljuk ki a seggét nem? - flegmázott. Kicsit elkényeztetettnek látszik. Biztos az is. - Ne izélj már. Én nem fogok senkivel jó pofizni! - hát ennyit a kedves emberekről. Nem is vártam többet.

10 perccel később be szóltak, hogy indulni kell,  a színpadra, így mindenki el indult, csak én maradtam a végére. Végül ki értem én is, pont akkor amikor, az előttem lévő lépett fel. Ki lestem, hogy megnézzem mekkora a közönség, és ahogy megnéztem nincsenek sokan, de kevesen sem. Éppen elegen voltak. 

- Kérem tapsolják meg, Németh Karolinát! - ekkor nagy tapsvihar tört ki. Úgy látszik nagyon jó volt. Kilépett a színpadról, majd tovább beszélt a férfi - És most tapsolják meg, a többszörös Best Dancer győztest, Kiiiiiss - húzta el az I-t - Petrát! - amint kiléptem óriási taps vihar tört ki, a közönség soraiból. Állva, mások ülve tapsoltak az érkezésemre. A szememmel próbáltam keresni Miss Edwards-ot, de nem igazán sikerült. Mosolyogtam, ám belül, össze törtem. Nem jött el.

- Indulhat a zene! - intettem a DJ-nek, aki el is kezdte játszani Jason Derulo - Talk Dirty című számát játszani. A koreográfiát, elkezdtem, és eléggé jól ment. Rá voltam hangolódva a zenére, így sikerült jól összehoznom.  A végére, teljesen belerázódtam, így jól fejeztem be. Az utolsó mozdulat után, újra tapsoltak de most sokkal, de sokkal hangosabban. Füttyökkel, és sikoltozásokkal díjazták a táncomat. 

- És ő volt a csodálatos, Kiss Petra! - mondta a férfi, majd meghajoltam, és kisétáltam. A lányok is tapsoltak, és sokan mondták, hogy " Nagyon ügyes voltál! Gratulálok! " viszont egy lány " Hahh csak ennyit tudsz? " mondattal, fogadta az érkezésemet. 

Besétáltam, az öltözőmbe, ahol Miss Edwards állt.

- Sajnálom, hogy nem voltam itt előbb, de láttam a bemutatódat. Nagyon ügyes voltál! - fakadt ki belőle. Nagyot mosolyogtam, majd megöleltem, amit viszonzott.

- Köszönöm szépen, hogy itt van! Már azt hittem elfelejtette! - engedtem, el majd ittam egy korty Kólát.

- Dehogyis! Csak Kriszta letámadt, hogy megint, elvesztett egy versenyt. - mondta el, késésének okát.

- Hát így járt! Ha jó táncos lenne, nyerhetne, de mivel nem az nem tud nyerni! - hadartam el - Most viszont ki kell, mennem mert eredmény hirdetés van! Jöjjön, most magára van szükségem! - nyújtottam a kezem, amit elfogadott, és kiléptünk az öltözőből. Meg álltunk a falnál, majd vártunk az eredményre.

- Szóval meglett az eredmény! - kezdett bele a férfi - És aki meg nyerte az nem más mint... - húzta az időt - Kiss Petra! - ordította el. Én csak sikítozva ugráltam, majd megöleltem Miss Edwards-ot. Kiléptem a színpadra, ahol nagyon nagy tapsvihar tört ki. - Gratulálok Petra! Megérdemli a nyereményt! Nem is kaphatná más, mint maga! Maga a legjobb táncos, akit pálya futásom alatt láttam! Gratulálok! Kérem mondjon pár szót! - mutatott a mikrofonra, ami mögé be is álltam

- Húhh - fujtam ki a levegőt - Nem is tudom mivel kezdjem! Először is meg szeretném köszönni, Miss Edwards-nak, a tánctanáromnak, a sok segítséget, támogatást, és hogy mindig is bízott bennem! A szüleimnek, akik ki tudja merre járnak e pillanatban, hogy felneveltek, és szeretnek. Nagyon szépen köszönöm a Best Dancer dolgozóinak, hogy többszörös nyertesük lehettem. Maguk a legjobbak! Köszönöm! - mondtam ki az utolsó szavam, majd a díjat átvéve, az öltöző felé vettem az irányt, Miss Edwards-sal.

Prológus

Sziasztok. Írtam egy új prológust, mert az első borzalmas lett. Remélem ez jobban elnyeri a tetszéseteket. A fejlécen biztos felismeritek Zayn-t és Perrie-t, úgyhogy jobb ha szólok nem róluk szól, csak az arcukat úgy kell el képzelni. Úgyhogy a nem Directionereknek mondom, hogy nyugi nem 1D-s blog. A Directionerekneknek pedig mondom, hogy.... nem 1D-s de attól szerelmes történet.... :) 
Jó olvasást...
Pusziii :)

-
Pár éve nem tudtam hogyan alakítsam az életem. Csak a tanulásra koncentráltam, semmi másra. Nem volt életcélom Amint felfogtam, hogy el kéne gondolkoznom azon, mire szeretném vinni a jövőben, el kezdtem keresgélni, miben is vagyok jó. Kipróbáltam a rajzolást, ami őszintén nem ment annyira rosszul, de mégsem éreztem rá. Ez után, a vers írás jött, de az borzalmasan sikeredett. Harmadik próbálkozásom a tánc volt, és ezzel meg is álltam a tehetségem keresésében. A tánc volt az, ami tényleg jól ment, és érdekel is. Egyszerűen a tökéletes dolognak tűnt. A többi táncos nagyon jó fej, az oktató is aranyos akit Miss Edwards-nak hívnak.
Amint eléggé bele rázódtam ebbe a dologba, versenyekre kezdtem járni, és elég jó helyezéseket értem el.
Minden csoporttársam büszke rám, és Miss Edwards is.
Nem annyira régen, találtam egy versenyt, aminek a díja két főre szóló repülő jegy, Londonba. A nevezést egyből leadtam a jelentkezést, így a többi rajtam múlik. A tanárnak egyből el mondtam.
- Miss Edwards nagyon jó hírem van! - léptem be a terembe, fülig érő vigyorral. Elég hülyén nézhettem ki, mivel a szél összekócolta a hajamat, az eső miatt pedig nagyon eláztam.
- Neked is szia Petra! Na mesélj! - válaszolt vissza jókedvűen. Ez az egyik jó tulajdonsága, hogy mindig kedves.
- Képzelje egy olyan táncversenyre jelentkeztem, aminek a fődíja, két repülőjegy Londonba! - mondtam ki vinnyogva és ugrándozva mint egy 14 éves kislány. De engem nem érdekel, annyira boldog voltam, hogy e pillanatban csak a tanárnő véleményére voltam kíváncsi. - És mivel, tudom, hogy a fia ott él, az egyik repülő jegyet magának adom! Persze ha meg nyerem! - Miss Edwards-nak elkerekedtek a szemei, a kijelentésem hallatán. Már megnyugodtam, de a szám akkor is a fülemig ért.
- Na de Petra! Én máskor is meg tudom látogatni a fiamat, add oda másnak! - tudtam, hogy akar jönni, de mégis ellenkezett. Azért megpróbáltam rá venni. Úgyis bele megy :) !
- Tanárnő! Tudom, hogy el akar jönni, úgyhogy jönni is fog! Ha kell erőszakhoz folyamodok! - könnyesek voltak a szemei így már tudtam, hogy el fog jönni.

A táncpróba jól ment, csak kicsit lassan. Az egyik lány, azt hiszem Kriszti prédikációt tartott arról, hogy milyen érzés veszíteni egy versenyen, amit én persze " nem értek " mert mindet megnyerem. Mindig engem szemel ki, úgyhogy annyira nem csodálkoztam rajta.
A próba végén bent maradtam, mert beszélni akart velem az oktató. Mindenki lelépett, kisebb hangzavarral,  de elmentek.
- Szóval Petra, biztos vagy benne, hogy engem akarsz el vinni? Mert mondjuk, jól esik, hogy engem akarsz elhívni, de mégis csak ott vannak a barátaid. Meg a családod.
- Nézze tanárnő, barátomnak nem nevezek senkit, mert nem igazán érek rá barátkozni a tanulás és tánc mellett. A családommal, meg nem igazán tartom a kapcsolatot, mert mindig úton vannak valamerre, így nincs idejük rám. Magát nagyon bírom, mert laza és ügyes táncos, és barátságos. Magának meg így is kapóra jönne, ez a jegy, mivel a fia ott van. - erősködtem. A szemében láttam, hogy kétségbe van esve, de nem volt arra semmi szükség. Megérdemli.
- Hát rendben. Nagyon szépen köszönöm. De akkor annyival had segítsek be, hogy a koreográfiába bele segítek egy kicsit! - újra boldog voltam. Vagyis még mindig, de most jobban. Nem is kívánhatnék jobbat, minthogy Miss Edwards bele segít egy koreográfiámba. És ez nagy szó, mivel nem segít senkinek.
- Örülök a döntésének. És köszönöm szépen az nagyon jó lenne!