Prológus

Sziasztok. Írtam egy új prológust, mert az első borzalmas lett. Remélem ez jobban elnyeri a tetszéseteket. A fejlécen biztos felismeritek Zayn-t és Perrie-t, úgyhogy jobb ha szólok nem róluk szól, csak az arcukat úgy kell el képzelni. Úgyhogy a nem Directionereknek mondom, hogy nyugi nem 1D-s blog. A Directionerekneknek pedig mondom, hogy.... nem 1D-s de attól szerelmes történet.... :) 
Jó olvasást...
Pusziii :)

-
Pár éve nem tudtam hogyan alakítsam az életem. Csak a tanulásra koncentráltam, semmi másra. Nem volt életcélom Amint felfogtam, hogy el kéne gondolkoznom azon, mire szeretném vinni a jövőben, el kezdtem keresgélni, miben is vagyok jó. Kipróbáltam a rajzolást, ami őszintén nem ment annyira rosszul, de mégsem éreztem rá. Ez után, a vers írás jött, de az borzalmasan sikeredett. Harmadik próbálkozásom a tánc volt, és ezzel meg is álltam a tehetségem keresésében. A tánc volt az, ami tényleg jól ment, és érdekel is. Egyszerűen a tökéletes dolognak tűnt. A többi táncos nagyon jó fej, az oktató is aranyos akit Miss Edwards-nak hívnak.
Amint eléggé bele rázódtam ebbe a dologba, versenyekre kezdtem járni, és elég jó helyezéseket értem el.
Minden csoporttársam büszke rám, és Miss Edwards is.
Nem annyira régen, találtam egy versenyt, aminek a díja két főre szóló repülő jegy, Londonba. A nevezést egyből leadtam a jelentkezést, így a többi rajtam múlik. A tanárnak egyből el mondtam.
- Miss Edwards nagyon jó hírem van! - léptem be a terembe, fülig érő vigyorral. Elég hülyén nézhettem ki, mivel a szél összekócolta a hajamat, az eső miatt pedig nagyon eláztam.
- Neked is szia Petra! Na mesélj! - válaszolt vissza jókedvűen. Ez az egyik jó tulajdonsága, hogy mindig kedves.
- Képzelje egy olyan táncversenyre jelentkeztem, aminek a fődíja, két repülőjegy Londonba! - mondtam ki vinnyogva és ugrándozva mint egy 14 éves kislány. De engem nem érdekel, annyira boldog voltam, hogy e pillanatban csak a tanárnő véleményére voltam kíváncsi. - És mivel, tudom, hogy a fia ott él, az egyik repülő jegyet magának adom! Persze ha meg nyerem! - Miss Edwards-nak elkerekedtek a szemei, a kijelentésem hallatán. Már megnyugodtam, de a szám akkor is a fülemig ért.
- Na de Petra! Én máskor is meg tudom látogatni a fiamat, add oda másnak! - tudtam, hogy akar jönni, de mégis ellenkezett. Azért megpróbáltam rá venni. Úgyis bele megy :) !
- Tanárnő! Tudom, hogy el akar jönni, úgyhogy jönni is fog! Ha kell erőszakhoz folyamodok! - könnyesek voltak a szemei így már tudtam, hogy el fog jönni.

A táncpróba jól ment, csak kicsit lassan. Az egyik lány, azt hiszem Kriszti prédikációt tartott arról, hogy milyen érzés veszíteni egy versenyen, amit én persze " nem értek " mert mindet megnyerem. Mindig engem szemel ki, úgyhogy annyira nem csodálkoztam rajta.
A próba végén bent maradtam, mert beszélni akart velem az oktató. Mindenki lelépett, kisebb hangzavarral,  de elmentek.
- Szóval Petra, biztos vagy benne, hogy engem akarsz el vinni? Mert mondjuk, jól esik, hogy engem akarsz elhívni, de mégis csak ott vannak a barátaid. Meg a családod.
- Nézze tanárnő, barátomnak nem nevezek senkit, mert nem igazán érek rá barátkozni a tanulás és tánc mellett. A családommal, meg nem igazán tartom a kapcsolatot, mert mindig úton vannak valamerre, így nincs idejük rám. Magát nagyon bírom, mert laza és ügyes táncos, és barátságos. Magának meg így is kapóra jönne, ez a jegy, mivel a fia ott van. - erősködtem. A szemében láttam, hogy kétségbe van esve, de nem volt arra semmi szükség. Megérdemli.
- Hát rendben. Nagyon szépen köszönöm. De akkor annyival had segítsek be, hogy a koreográfiába bele segítek egy kicsit! - újra boldog voltam. Vagyis még mindig, de most jobban. Nem is kívánhatnék jobbat, minthogy Miss Edwards bele segít egy koreográfiámba. És ez nagy szó, mivel nem segít senkinek.
- Örülök a döntésének. És köszönöm szépen az nagyon jó lenne!